Miért bloKK?

goldenblokk | golden blokk | 20 kommentár 2007. június 11., hétfő

Most akkor Golden Blokk vagy Golden Blog? Mindkettő!

A Golden Blokk a hvg.hu nagy nyári webtartalom versenye, amely három hónapon át, június közepétől augusztus végéig tart, és egy közös díjkiosztó bulival zárul, augusztus végén.


A megmérettetéseket nem egymással párhuzamosan, hanem hónapokra lebontva írjuk ki. Tehát ha június, akkor Golden blog, ha július, akkor helyi.érték, és ha augusztus, akkor Klipszemle.

A Golden Blokk egyik eleme a mára már hagyományossá vált blogverseny, a Golden Blog. A megmérettetés lebonyolítása – néhány apró módosítást (mondjuk ki: javítást) leszámítva - megegyezik az eddigiekével, tehát idén is lesz nevezési szakasz, kategóriaverseny, majd ezt követően megválasztjuk az abszolút győztest. A zsűribe a hvg.hu munkatársain kívül idén médiabloggerünk, Pécsi „pollner” Ferenc került, valamint a tavalyi kategóriagyőztesek közül többen, és idén is nagy szerepe lesz a közönség szavának. (Versenykiírás: június 12.)

A Golden Blokk második pillére a helyi.érték, a legjobb netes helyi oldalak versenye. Ide várjuk a hivatalos városi szájtokon kívül az amatőr lokális oldalak, blogok jelentkezését is. Érdekes lesz látni, ezen egymástól hangvételében, funkciójában igencsak különböző netes megjelenések közül a közönség mely típusokat értékeli a leginkább. A helyi.érték nem városok szimpátiaszavazása, hanem oldalak versenye, bár a kettő teljesen nyilván úgysem elkülöníthető, éppen ezért itt is különféle – a települések lélekszámán alapuló - kategóriákban írjuk ki a versenyt. (Versenykiírás: július 2., a verseny indítása: július 9.)

Augusztusban indul Klipszemle című versenyünk, amelyen a legjobb magyar videomegosztós felvételeket keressük, itt is különféle kategóriákban. Válogatásunk során főként olyanok alkotásokra fogunk koncentrálni, ahol egyértelmű, hogy amatőr és magyar videókról, klipekről, montázsokról, animációkról van szó – vagyis ahol feltételezhető, hogy az alkotások direkt e médiumok felületére készültek. A verseny egy önálló kategóriája lenne a legjobb Sziget 2007-es videó című megmérettetés. (Versenykiírás: augusztus 1.)

Hozzászólások

20 hozzászólás

ugg boots |

2011. június 22. 03:14

nekem is XHTML 1.1 sablonom van, de az szétesik az IE alatt. pedig már sok munkaórám nyugszik benne. ez a bloglét.
Ez nagyon tetszik, s megnéztem a forráskódot. IE alatt azért ez is másként mutat.
on

abercrombie & fitch |

2011. február 25. 07:38

create a marvelous current for an anniversary or birthday. additionally create a terrific current to show the females you adore how substantially you adore them, there are briefcases for every sole spending budget and with every one of the completely different variations available. I am particular you will possibly possess the ability to arrive throughout a ideal one for the female you love. The ladies leather-based briefcase is extremely comparable toward the men's briefcase in which they generally have enough space for just about any computer computer, pockets and space for all of your components just like cellular cellphone or PDA and files; concerning another hand substantially more colours are generally available.

Doris |

2008. május 18. 05:54

Sziasztok,
Mi van az ideivel? Egyelőre semmit nem találtam róla, mikor és hol, és egyáltlán leszen- e olyan 2008- ban?

Vargáné Szűcs Ibolya |

2007. augusztus 23. 13:59

Tényleg érdemes nézegetni erre fele ))

Balint Claudia Letitia |

2007. augusztus 23. 13:28

daca puteti sa imi scrieti in romaneste sau sa imi spuneti unde pot afla informati in limba romana

Mihalkó István |

2007. augusztus 21. 23:01

Erről a videóról megfeledkeztetek: Karamell és a Titanic. Itt:
http://www.youtube.com/watch?v=d0qaVI0C0UU

hurdajozsef |

2007. augusztus 17. 21:43

király

babuci |

2007. augusztus 6. 12:16

hol lehet jelentkezni vki arulja el! kösyke

thtrz |

2007. július 28. 18:49

c

jani |

2007. július 10. 23:01

nincs

BajbyBaba13 |

2007. július 5. 10:17

Héé..hol kel nevezni,??vki írjoon vissza kérem cépen!!Köcce

feketezsolt |

2007. július 3. 08:41

Hol lehet nevezni?
Vagy már lejárt?

Mage |

2007. június 22. 19:14

Vajon a zsűri tagja lesz az, aki egy menüben található kérdés mögé három kérdőjelet ír?

Zoli |

2007. június 17. 09:58

A határon túli magyar blogok is benevezhetnek?

Till Zoltán |

2007. június 16. 18:50

Nevezők listáját meg lehetne nézni valahol?

goldenblokk |

2007. június 14. 11:28

Mindig így csináltuk. Miért, regisztrálni szeretnél inkább a nevezéshez? :)

Balee |

2007. június 14. 11:26

Sziasztok!

Ennyi a nevezés? Formot kitölt, "Nevezek" és ennyi? Se egy e-mail cím bekérés és se visszaigazolás, semmi?

B.

Rooza |

2007. június 13. 11:19

off
nekem is XHTML 1.1 sablonom van, de az szétesik az IE alatt. pedig már sok munkaórám nyugszik benne. ez a bloglét.
Ez nagyon tetszik, s megnéztem a forráskódot. IE alatt azért ez is másként mutat.
on

trevor |

2007. június 12. 20:11

Idén is lesz blogokba beilleszthető GB script ?

Név:

Email:

Honlap:

Hozzászólás:

Kérjük írja be a baloldali számot!